Küldetésmondatunk:
“A Gyermekliget egy együttműködő közösség, ahol a gyermekeket olyan sajátos pedagógiai szemléletben neveljük, hogy képesek legyenek felismerni és járni a saját útjukat.”

Varga Bence

Varga Bence 3-4. osztálytanító



Miért lettél pedagógus?

Általános iskolásként nem értettem, hogy miért akar valaki tanító lenni és minden nap bejárni az iskolába, miért nem elég nekik az a nyolc év, amit itt kell „letölteniük”? (és mindezt teljesen önként teszik?!).
Középiskolásként gyakran gondolkoztam el azon, hogy mi az, ami miatt kedvelek vagy épp ellenszenvesnek tartok egy pedagógust. Próbáltam válaszokat találni erre a kérdésre, de ahogy a pedagógiában lenni szokott: ha választ keresel egy kérdésre, akkor arra választ is kapsz, amint megtalálod a közben felmerülő tucatnyi kérdésre a választ.
Ekkoriban kilencedikes voltam. Annyira belemerültem a pedagógiába, mint tudományágba, hogy többet voltam a könyvtárban, mint kollégiumi szobámban és Vekerdyt, Montessorit és Steintert a barátaimnál is barátságosabbnak tartottam, hiszen ők mindent tudtak ami akkoriban érdekelt. Többnyire mindent.

Mi a pedagógia lényege számodra?

Számomra a pedagógia lényege az, hogy a gyermekeket önálló lényként kezeljük, hogy olyan önállóságra képes gyermeket neveljünk, akik nem a pedagógusért, nem a szülőkért, hanem önmagukért tanulnak, és önállóan felismerjék, hogy az iskolában tanulnak, de nem az iskoláért.
E mellett fontosnak tartom:
- Hogy sikereket érjenek el, minél több területen, hiszen saját véleményem szerint nagyon fontos, hogy büszkék legyenek magukra, hiszen ekkor magáért a tanulás öröméért tanulnak.
- Hogy a tanulók ne mintafeladatokat gyakoroljanak be és alapsémák alapján oldják meg a feladatokat, hanem elgondolkozzanak rajta.
- Hogy kialakítsuk a „képes vagyok rá” hozzáállást.
- Hogy ők maguk dönthessenek és merjenek dönteni egy-egy felvetődő kihívással/feladattal/ problémával kapcsolatban.
- Hogy végcélként véghez vihessenek, és végig is vigyenek bármit, amit fantáziájukkal csak el tudnak képzelni.
- Hogy őrizzük meg felnőttkorukra is a bennük lévő aktivitást, kreativitást, pozitív gondolkodást.
- Hogy Ő önmaga első számú kiadása legyen, és ne valaki másnak a másodrangú utánzója.

Milyen pedagógiát szeretnél megvalósítani?

Élménypedagógiát. A fő célom, hogy játszva tanuljunk.

Miben látod másnak a nálunk megvalósuló oktatást?

Itt nem egy üres vászonként kezelik a gyerekeket, amire bármit festhetnek a pedagógusok, és minden képet pontosan ugyan olyanra fest a pedagógus. Itt igyekszünk minél jobban megismerni a gyermekeket, hátrébb állunk néhány lépést, hogy láthassuk az egész képet, azt a képet, amit magával hozott.
Ezt a képet együtt formáljuk, alakítgatjuk, segítjük ennek a képnek a fejlődését, de sosem ragadjuk ki a gyermekek kezéből az ecsetet. Mint kísérők veszünk részt ebben a 8 évig tartó munkában, melynek végére összeáll az egész kép, mely közös munka: a gyermeké, a szülőké és a pedagógusé.

Megosztás:
2020. Február 24. Hétfő  Mátyás

Aktualitások

Itt összefoglaljuk az Intézményünk és Fenntartó Egyesületünk közelgő eseményeit.Bővebben

Adomány

Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesület:

Rendszeres adományoknak:
Magnet Bank:
16200106-11599786

Építkezési adományok alszámla:
Magnet Bank:
16200106-11599803

Gyermekliget Alternatív Iskola:

Magnet Bank:
16200106-11599827


Adó 1%
adószámunk:18357118-1-03
(Innen töltsd le a nyomtatványt!)Bővebben

Heti menü

Iskolai menü

Szállító: Vincze-Nagy Kft. (6044 Kecskemét, Úrihegy 319.)
Honlap

Óvodai menü

Heti menü(kisétkezések)

Ebéd: 
Szállító: Bakos és Társai Bt. konyhája
Az aktuális óvodai menü a bakosestarsai.hu oldalon letölthető itt.

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban.


Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.

- Hamvas Béla

Önmagunk megtalálásának legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.
- Gandhi

Ha egy gyerek nem tud úgy tanulni, ahogy tanítjuk, akkor úgy kell tanítanunk, ahogy tanulni tud.

- Ignacio 'Nacho' Estrada