Küldetésmondatunk:
“A Gyermekliget egy együttműködő közösség, ahol a gyermekeket olyan sajátos pedagógiai szemléletben neveljük, hogy képesek legyenek felismerni és járni a saját útjukat.”

Nyitott kapuk az óvodában


Szeretettel várjuk az óvodaválasztás előtt álló szülőket gyermekükkel együtt belvárosi óvodánkba.

2019. január 24-én
2019. február 28-án
2019. március 21-én
reggel 8:00-tól, ahol betekintést nyerhetnek a Mihály Kertje Waldorf Óvoda életébe. 

Lehetőség van megismerkedni a pedagógusokkal, gyermekekkel, valamint a Waldorf-pedagógia életszerűségeivel, gyermekközpontú világával.

A nap folyamán amit nyújtani tudunk:

Élményteli, meghitt pillanatok,
Szabad játék élménye,
Gyermeki önállóság,
Közösség élménye,  
Közös tízórai,
Gyermeki lélek megsegítése,
Tevékenység művészetének átélése.

Mivel ezen program  az óvodai év nyitvatartási napján lesz, ezért a részvételhez előzetes időpont egyeztetés szükséges!
Jelentkezni az alábbi telefonszámon lehet:

06 (20) 441 4373


Feladatunk, hogy a gyermek környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé  válhassanak.


Várunk Benneteket: Óvónők
Mihály Kertje Kecskeméti Waldorf Óvoda, Általános Iskola és AMI
Kecskemét, Fecske u. 14.
tel: 06 20 441 4373

Megosztás:
2019. December 8.   Mária

Aktualitások

Itt összefoglaljuk az Intézményünk és Fenntartó Egyesületünk közelgő eseményeit.Bővebben

Adomány

Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesület:

Rendszeres adományoknak:
Magnet Bank:
16200106-11599786

Építkezési adományok alszámla:
Magnet Bank:
16200106-11599803

Gyermekliget Alternatív Iskola:

Magnet Bank:
16200106-11599827


Adó 1%
adószámunk:18357118-1-03
(Innen töltsd le a nyomtatványt!)Bővebben

Heti menü

Iskolai menü

Szállító: Vincze-Nagy Kft. (6044 Kecskemét, Úrihegy 319.)
Honlap

Óvodai menü

Szállító: Bakos és Társai Bt. konyhája
Az aktuális óvodai menü a bakosestarsai.hu oldalon letölthető itt.

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban.


Csak életünk öregszik, lelkünk halhatatlan A fátyol szétszakad, már nincs tovább titok

- Erich Fromm

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.

- Hamvas Béla

Önmagunk megtalálásának legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.
- Gandhi

Ha egy gyerek nem tud úgy tanulni, ahogy tanítjuk, akkor úgy kell tanítanunk, ahogy tanulni tud.

- Ignacio 'Nacho' Estrada