Küldetésmondatunk:
“A Gyermekliget egy együttműködő közösség, ahol a gyermekeket olyan sajátos pedagógiai szemléletben neveljük, hogy képesek legyenek felismerni és járni a saját útjukat.”

Idegen nyelv oktatás

Idegen nyelv mint szociális mozdulat


Az idegen nyelvek oktatása a gyermek számára nem csak gondolati képzés, aminek során eggyel több tantárgyban járatos. Idegen nyelvet tudni és használni szociális készség is. Annyi, mint képesnek lenni gondolkodni egy másik ember fejével, átérezni a másikat foglalkoztató kérdéseket, és ezzel az affinitással, megfelelő gesztusokkal, helyesen cselekedni.
Az idegen nyelvek tanításának jellegzetessége, hogy az órák teljesen az adott nyelven folynak. A prózával szemben előtérbe helyezzük a költői nyelvet. A gyerekek már kezdetben olyan versekkel, mondókákkal, dalokkal, játékokkal ismerkednek meg, amelyek mozgással kísérve szükségtelenné teszik a fordítást, magyarázatot. Később szituációs játékot játszanak. Az első három évben döntően együtt beszélnek, az egyéni megnyilatkozások kevésbé hangsúlyosak. A 4. osztálytól kezdődik egy tudatosabb nyelvtanulási szakasz, de ez a továbbiakban sem absztrakt elgondolások alapján, hanem a gyermek fejlődési szakaszának figyelembe vételével folyik.

Megosztás:
2020. Július 12.   Izabella

Pályázat



Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesület szervezésében megvalósuló, társadalmi szerepvállalást erősítő, közösségfejlesztő programok

Bővebben

Aktualitások

Itt összefoglaljuk az Intézményünk és Fenntartó Egyesületünk közelgő eseményeit.Bővebben

Adomány

Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesület:

Rendszeres adományoknak:
Magnet Bank:
16200106-11599786

Építkezési adományok alszámla:
Magnet Bank:
16200106-11599803

Gyermekliget Alternatív Iskola:

Magnet Bank:
16200106-11599827


Adó 1%
adószámunk:18357118-1-03
(Innen töltsd le a nyomtatványt!)Bővebben

Heti menü

Iskolai menü

Szállító: Vincze-Nagy Kft. (6044 Kecskemét, Úrihegy 319.)
Honlap

Óvodai menü

Heti menü(kisétkezések)

Ebéd: 
Szállító: Bakos és Társai Bt. konyhája
Az aktuális óvodai menü a bakosestarsai.hu oldalon letölthető itt.

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban.


Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.

- Hamvas Béla

Önmagunk megtalálásának legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.
- Gandhi

Ha egy gyerek nem tud úgy tanulni, ahogy tanítjuk, akkor úgy kell tanítanunk, ahogy tanulni tud.

- Ignacio 'Nacho' Estrada