Határtalanul Pályázat

Integer acam

Határtalanul pályázat 2018

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Határtalanul Program Tanulmányi Kirándulás hetedikeseknek (2018.) elnevezésű pályázaton 12 fő tanuló vett részt. 2019. június 4-6. között villámlátogatást tettek Észak-Erdélyben, melynek során a tanulók megismerkedtek Petőfi Sándor életének néhány olyan helyszínével, amit már ismertek tanulmányaikból. Felemelő érzés volt jelen lenni abban a parkban, ahol a „Szeptember végén” című verset írta és nézni a szemben látható Máramarosi Bérceket. A kirándulás során magasabb területekre is eljutottunk, mint ami jelenlegi hazánk területén is található, megfigyeltük a hegyvidékre jellemző növényzetet is. Az ásványtanban tanultakat is átismételtük a kőzetek tanulmányozása közben. A Partium területén lévő városokról benyomást nyerhettünk.