Küldetésmondatunk:
“A Gyermekliget egy együttműködő közösség, ahol a gyermekeket olyan sajátos pedagógiai szemléletben neveljük, hogy képesek legyenek felismerni és járni a saját útjukat.”

Tóth Hella

Tóth Hella vagyok.
2002- ben végeztem a Tanítóképző Karon itt Kecskeméten. Már a főiskolás éveim alatt nagyon érdekelt az alternatív pedagógia. Friss diplomásként felkerestem a Kecskeméti Waldorf Iskolát, ahol szeretettel fogadtak. Hospitáltam, majd beíratkoztam a posztgraduális képzésre, Waldorf- tanító lettem. Napközis nevelőként, valamint német tanárként kezdtem, majd osztálytanító vált belőlem. 2006- ban úgy döntöttem, külföldön próbálom ki magam, így elhagytam az intézményt. Azóta sok- sok év eltelt, több területen tevékenykedtem, főképp a logisztikában és az oktatásban. Lassan 22 éve boldog párkapcsolatban élek, 2017 januárjában megszületett életünk szeme fénye, Laura Szonja. Még GYES- en voltam, amikor felkeresett a vezetőség, hogy szeretnének velem újra együtt dolgozni. Így kerültem vissza az intézménybe, ahol jelenleg az óvónők munkáját segítem. Szabadidőmben kirándulok a családommal, hegyet mászunk, erdőt járunk, utazgatunk.
Megosztás:
2020. Augusztus 9.   Emőd

Pályázat



Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesület szervezésében megvalósuló, társadalmi szerepvállalást erősítő, közösségfejlesztő programok

Bővebben

Aktualitások

Itt összefoglaljuk az Intézményünk és Fenntartó Egyesületünk közelgő eseményeit.Bővebben

Adomány

Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesület:

Rendszeres adományoknak:
Magnet Bank:
16200106-11599786

Építkezési adományok alszámla:
Magnet Bank:
16200106-11599803

Gyermekliget Alternatív Iskola:

Magnet Bank:
16200106-11599827


Adó 1%
adószámunk:18357118-1-03
(Innen töltsd le a nyomtatványt!)Bővebben

Heti menü

Iskolai menü

Szállító: Vincze-Nagy Kft. (6044 Kecskemét, Úrihegy 319.)
Honlap

Óvodai menü

Heti menü(kisétkezések)

Ebéd: 
Szállító: Bakos és Társai Bt. konyhája
Az aktuális óvodai menü a bakosestarsai.hu oldalon letölthető itt.

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban.


Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.

- Hamvas Béla

Önmagunk megtalálásának legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.
- Gandhi

Ha egy gyerek nem tud úgy tanulni, ahogy tanítjuk, akkor úgy kell tanítanunk, ahogy tanulni tud.

- Ignacio 'Nacho' Estrada