Magyar szakos tanár és mentálhigiénikus. Hódmezővásárhelyen születtem, és családi hagyományainkat folytatva a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola elvégzése után itt is lettem pedagógus. Életpályám során folyamatosan azt kerestem, hogy hogyan lehetne elérni azt, hogy a gyermekek szívesen jöjjenek iskolába, és szinte észrevétlenül, felszabadultan tanuljanak és találják meg önmagukat. A megoldást az alternatív pedagógiai módszerekben találtam meg. Az öröm számomra az, amikor kutató, felfedező gyermekeket látok óráimon, amikor egy mese által elvarázsoltan indul el a gyermeki fantázia. Hiszem és vallom, hogy tanítványaim akkor válnak kiegyensúlyozott felnőtté, ha a világ megismerése mellett lehetőséget kapnak arra is, hogy önmagukat megismerjék. És ezen az úton Németh László szavai vezetnek:
„Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját, szép vigyázattal, csendben csiszoljam kristályba!”